augusztus 18.
Stockholm
Indulás
Végre elérkezett a szabadság és az utazás ideje. Egy nappal később kellet indulnunk, mivel még hátra volt két vizsgám olasz nyelvből, egy írásbeli és még egy szóbeli egy későbbi alkalommal - ezt már úton kellett megcsinálnom. Az úti poggyászt az ötödik emeletről a lépcsőkön gyalog hordtak le, mivel a felvonót már egy hete javították. Az új X5 kamerám kiesett a táskámból és a bejárati ajtó elé csúszott, ami csukódás közben lehúzta a lencsevédőt és végigkarcolta az egyik lencsét. Jól kezdődik az út, majd vadászni kell egy lencse-csere kittet… Tinderednél, Svédországban egy növénykereskedés/kávézónál gyors kávéstopp a zuhogó esőben, majd Landskrona felé, a kikötőhöz folytattuk az utunkat. A kompra felülve Timmy végre vacsorázhatott volna, de az út mindig felstresszeli és ezért inkább mind dugdosta a tápját a földre terített törülközőbe, majd indulás után egy rövid séta a fedélzeten és alvas reggelig, míg megérkeztünk Gdyniába.